Kíváncsi vagy hogyan született a Fotós Kaland kártyacsomag? Esetleg szívesen bele is kukkantanál? Ebben a bejegyzésben mesélek egy kicsit az ötlet születéséről, megvalósulásáról, és arról is, hogy miért tartottuk fontosnak ezt a projektet.
Miért?
LapKaland Évivel azzal a céllal álmodtuk meg a Fotós Kaland kártyacsomagot, hogy már a legkisebb fényképészeket is kreativitásuk felfedezésére, a bennük rejlő művész keresésére inspirálja.
Mára szinte minden gyermeknek megvan a lehetősége arra, hogy élete meghatározó pillanatait és legszebb élményeit megörökítse. Az, hogy mindezt milyen eszközzel teszi (saját gyerek fényképezőgép, családi fényképezőgép, esetleg a szülő telefonja), az a szülők választásán, a családi értékeken múlik.
Tapasztalatom szerint azonban a lurkók lelkesedése nagyrészt azon múlik, hogy mennyire biztatjuk és bátorítjuk őket, valamint természetesen azon is, hogy milyen célkitűzést tudunk adni számukra.
Ezzel a komplex ötletcsomaggal ehhez szeretnénk hosszú távú segítséget nyújtani.
A Fotós Kaland 75 szuper fotós ötletet tartalmaz, melyek játékosan inspirálják és fejlesztik a fotózás iránt
érdeklődő csemetéket. Engedjük szabadon a kreativitásukat és képzelőerejüket! Hadd mutassák meg nekünk, felnőtteknek is, hogy mennyivel nagyobb, fényesebb és szebb a világ az Ő szemükön keresztül.
Mi ez?
Fotózásra inspiráló kártyacsomag gyerekeknek:
25+2 kártyalap, 25 témakör összesen 75 inspiráló ötlet fotózáshoz – praktikus vászonzsákban
Szemet gyönyörködtető fotókkal és illusztrációkkal
Szórakozás és tanulás egyben: a fotózás számtalan készséget fejleszt, miközben remek móka a gyermekek számára
A LapKaland és a ZumyZoom közös fejlesztése
Ötlettől az élettel teli kártyákig
Nyáron kerestem meg Évit, a LapKaland „anyukáját”, hogy lenne-e kedve egy közös fotós-kártyás projekthez. Évi pszichológus, három gyermek édesanyja, és 2 éve működteti sikeresen a LapKalandot – eljuttatva az örömteli, tartalmas gyerek-szülő kapcsolódást sok száz családhoz.
A fotós téma létjogosultságában én szívből hiszek, ahogy abban is, hogy Évi értékesebbnél értékesebb kártyapaklikat hívott már életre a LapKaland keretein belül. Abban is hittem, hogy ha ezt a Fotós Kalandot közösen hozzuk létre, az sokkal több és jobb és gazdagabb lesz. A végeredményt látva ebben már biztos vagyok 🙂
Szerencsére Évi érdeklődését is felkeltette az ötlet, így belecsaptunk a lecsóba. Nagyon jó élmény volt Évivel együtt ötletelni, dolgozni, már csak ezért is érdemes volt belevágni!
Girl power
Na de ennyi még nem is volt elég, kis projektcsapatunk egy fotóssal és egy grafikussal lett teljes:
Szinte napra pontosan 8 éve bíztam meg Julcsit az első fotós feladattal, és azóta is töretlen híve vagyok a munkásságának. Imádom a gyönyörű képei mögött rejlő érzékenységet, amit eddig minden közös projektünkbe sikerült belecsempésznie, bármiről is legyen szó. Mondjuk rozsdás vascsövet még nem kellett fotóznia, de ki tudja, abból is mit hozna ki…
Szóval nagyon örültem, mikor Évi rábólintott, hogy vele készítsük el a Fotós Kaland illusztrációjának szánt fényképeket. A fotók készítésébe beletett rengeteg és alázatos munkája mellett sok-sok inspirációt, konkrét fotós ötletet is kaptunk Julcsitól, úgyhogy igazán kézzel foghatóan hozzátett a végeredményhez.
Hiába lett volna minden fenti munkánk ugye, ha nem tudjuk igényes végleges formába önteni a Fotós Kalandot. Ezért megkértük Ágit (akivel Évi már dolgozott együtt korábban is, tehát ezen a téren is biztosra mentünk), hogy a grafikai munkákat végezze el az összeállt anyagon. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a legeslegkönnyebb ügyfelei voltunk :), de ahányszor kézbe veszem a végleges Fotós Kalandot, úgy érzem, minden izzadságcseppet megért.
Kukkants bele a Fotós Kaland kártyacsomagba!
Mind a 25 kártyalap egyik oldalára 3 fotós feladat vagy játékötlet került egy-egy kedves illusztrációval, a másik oldalon pedig az adott témához kapcsolódó inspiráló fényképet találtok. Néhány témakör a 25-ből: Család, Ételek, Számok, Járművek, Növények, Emberi test.
Hogyan használjátok?
Természetesen úgy, ahogy nektek jól esik, és passzol a gyermek érdeklődési köréhez, az életritmusotokhoz. De biztos, ami biztos, csatoltunk a paklihoz egy kis segítséget is, ezt az egyik extra kártyán találjátok majd.
- Húzzatok, vagy válasszatok a pakliból!
Nézzétek meg a képet! Mi jut róla eszébe a gyermeknek?
Olvassátok el a címet! Van fotóötletetek?
Olvassátok el a hátoldalon lévő kérdéseket, felvetéseket! - Készítsen gyermeked olyan fotókat, amik eszébe jutottak a kép, a cím vagy a feladat hatására!
A fenti sorrend bármelyik pontjánál megállhattok, és belevághattok a játékba.
A lépések a fantázia szabadságát szűkíthetik, viszont egyre több segítséget adnak.
Kijelölhettek olyan napokat is, amikor elővesztek egyet a kártyák közül, és akár az egész nap e témakör szellemében telhet. Igazán mókás lesz még később is visszanézni az erről a napról készült fényképeket 🙂
Játékból szenvedély
Ha szétnéztek a ZumyZoom Blogon, vagy akár a Facebook, Instagram oldalunkon, láthatjátok, hogy kiemelten fontos a ZumyZoom filozófiájában megszerettetni a gyermekekkel a fényképezést, mint akár egy életen át kitartó hobbit.
És hogy mitől válik a játék idővel szenvedéllyé? Szerintem:
- Hagyjuk szabadon kibontakozni a gyermek elképzeléseit!
- Biztosítsunk inspirációt számára!
- Ruházzunk rá életkorának megfelelő felelősséget!
- Legyen sok pozitív saját élménye, sikerélménye!
- Legyenek közös családi élményei is, tapasztalja meg, hogy milyen kapcsolatépítő ereje van a fényképezésnek!
- Ismerjük el, becsüljük meg a munkáját!
Ezekhez természetesen mind segítséget kaptok a Fotós Kaland kártyacsomagtól.
További inspirációért pedig jó szívvel ajánlom az alábbi Blogbejegyzéseket a témában:
Valamint a ZumyZoom hírlevél feliratkozók teljesen ingyenesen letölthetik a ZumySuli útmutatót, mely segít, hogy bármely kisgyermekes szülő könnyedén és vidáman vezethesse be gyermekét a fényképezés varázslatos világába.