Apró részletek

Hogy mire jók a gyerek random fotói a telefonodon? Engem például megihlettek egy játékra, és a gyermekeim olyan jól szórakoztak rajta, hogy már hozom is nektek!

Nagyon egyszerű, gyakorlatilag szinte bárhol játszható: az egyik játékos csukja be a szemét, a másik pedig lefotózza egy tárgynak egy részletét, mintázatát. (Szóval, van, hogy csak megtalálok ilyen fotókat a telefonomon, de fogalmam sincs, miről készülhetett, és miért??? Ez adta az ötletet.) Előbbinek ki kell találnia, hogy miről készült a fotó (ehhez már nem muszáj becsukni a szemet :)). Aztán csere.

Részletfotózás gyerekekkel, fotózás tanítása, fotós játék

Mi otthon játszottuk először, az 5 éves rögtön ráérzett, de meglepő módon a 3 éves is teljesen bevonódott, és pl. szuper képeket csinált a csapról. Amit nyilván nem volt nehéz kitalálni, de sokkal tudatosabban komponálta meg a képet, mint eddig bármikor. Ugyanez a játék még izgalmasabb kevésbé ismert terepen, pl. orvosi rendelőben várakozva. 

Mivel a rész-egész viszonyának megértése egy hosszú folyamat kisgyermekkorban, ezzel és ehhez hasonló játékokkal, feladatokkal nagyban hozzá tudtok járulni gyermeketek fejlődéséhez.
 
Egy kirándulós verzió is született a játékból: csináljatok ugyanígy egy-egy részletfotót, de utána készítsetek egy nagyobb látószögű képet is róla, hogy később beazonosítható legyen, hol és miről készült. Ezt otthon ugyanúgy vissza tudjátok nézni, és ha kell segítségül hívhatjátok a nagy képet.
Kirándulás gyerekekkel, fotózás, részletek fotózása, fejlesztő játék fényképezőgéppel Ha pedig kinyomtatjátok mindet, szuper párosító játék lesz belőle…fűszerezve a közös élmények felidézésével 🥰